Az önkéntesség úgy gyógyít társadalmi problémákat, hogy közben az egyén lelki egészségét is szolgálja – ezzel a gondolattal nyitotta meg Schmitt Pál az Önkéntesség Európai Évét Budapesten.
A Bodvaj Egyesület partnerszervezete a Veszprém megyei Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület is megosztotta tapasztalatait a jelenlévőkkel. Nagyvázsonytól Ankaráig című prezentációjának segítségével mutatta be, hogy milyen jó önkéntességgel foglalkozni és önkéntesnek lenni.
A budapesti ünnepségen Viviane Reding, a Bizottság alelnöke, Sztavrosz Lambrinidisz, az Európai Parlament alelnöke és Staffan Nilsson, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke is megjelent. A kormányt Szászfalvi László Egyházügyi, Civilügyi és Nemzetiségi Államtitkár képviselte.
Az Európai Unió lakosságának mindössze 30 százaléka végez önkéntes társadalmi munkát, ezért most mindenkinek magára kell vennie az Európai Önkéntesség Évének felhívását - kezdte Schmitt Pál köztársasági elnök ünnepélyes köszöntőjét a január 8-án a budapesti Millenárison megrendezett ünnepi eseményen. Az EU 1983 óta rendezi meg a különféle témákra koncentráló európai éveket; 2011-et az önkéntességnek szenteli. Ennek első fele egybeesik a magyar európai uniós elnökség időszakával, ezért a téma Magyarországon különösen nagy figyelmet kap mind társadalmi, mind kormányzati szinten.
A magyar államfő hangsúlyozta: az önkéntesen vállalt munka a sporttól a katasztrófák következményeinek elhárításáig a társadalomi élet megannyi területén hajt hasznot a közösségeknek. Magyarországon mintegy másfél ezer önkéntes szervezet működik, tagjaik és támogatóik között szinte minden foglalkozás képviselői megtalálhatók, például katonák is. Általában azonban az önkéntesek tevékenysége rejtve marad, fontosságát kevesen veszik észre - hangsúlyozta Schmitt, aki szerint sokan arra nevelik gyerekeiket, hogy „a pénzcsörgés mámorító érzése nélkül ne is tegyenek semmit”. A most induló kampány célja, hogy ráirányítsák a figyelmet az önkéntesség jelentőségére.
Az emberekről, nem a politikusokról szól
"Egy nappal ezelőtt még az EU soros elnökség elindítása miatt voltunk itt, ma már azért, hogy az emberekről szóljunk, ne a politikusokról" – kezdte beszédét Viviane Reding az Európai Bizottság alelnöke. A jogérvényesülésért, az alapvető jogokért és uniós polgárságért felelős biztos kiemelte: itt az ideje, hogy elismerjük a "hétköznapi hősöket", majd hozzátette, azért is dolgozni kell, hogy a bürokrácia "ne kösse gúzsba" az önkéntesek kezét, ne akadályozza őket a társadalom számára oly hasznos tevékenységükben. Reding reményét fejezte ki, hogy az idei évet követően a kampány hatására a jelenleg 100 millió európai önkéntes száma megduplázódik.
A magyarok is bizonyíthatnak
Sztavrosz Lambrinidisz, az Európai Parlament alelnöke beszédében felidézte: a 2004-es Athéni olimpiai játékok szervezése alatt, nagy volt a nemzetközi aggodalom, hogy lesz-e elég görög önkéntes a sportesemény lebonyolítására. Később bebizonyosodott, hogy a görögökben igenis megvan "az önkéntesség szelleme". Az Európai Parlament alelnöke szerint most ugyanezt bebizonyíthatják a magyarok is. Staffan Nilsson, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy nem csupán egy évig fontos az önkéntesség: ahogy a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem 2010-es európai éve, úgy az önkéntességé sem ér véget az idén, a célok megmaradnak és a kampány folytatódik 2011 után is.
A hivatalos megnyitót követően a magas rangú vendégeket sétára invitálták a Millenáris parkba, ahol egy hintázó hajót formázó faszerkezet várta őket. Az együttműködés szükségességét és harmóniáját is szimbolizáló hatalmas építmény, a Hintayo fedélzetén sorakoztak fel a magas rangú résztvevők, majd jobbra és balra ringatózva, együttesen bírták mozgásra a gigantikus játékot.
Önkéntes segítség a gyermekeken
A műsor első civil fellépőjeként az önkéntesekkel is dolgozó Hűvösvölgyi Gyermekotthon fiatal csapata mutatta be táncprodukcióját a Millenáris Teátrumban. A 10-16 évesekből álló vegyes csoport a hip-hop tánc- és beatbox elemekkel színesített rövid koreográfiáját saját maga készítette, amihez a KUL Alapítvány (Kelet-európai Utógondozottakért és Lakóotthonokban Lakókért Alapítvány) nyújtott segítséget.
A bemutatót a piactéren kirakodó, önkéntességgel foglalkozó és önkénteseket foglalkoztató nagyobb civil szervezetek, alapítványok előadásaival folytatták a Hajószobában. A KUL Alapítvány célja az állami gondozott gyerekeknek táborokat, klubokat, programokat szervezni önkéntesek bevonásával, ezen keresztül pedig megismertetni őket egy másik élet lehetőségével, és segíteni társadalmi integrálódásukat, mondta el Apáthy Judit alapítványi koordinátor.
A krónikusan beteg gyerekeket táboroztató Bátor Tábor Alapítvány önkéntes koordinátora az egész éves kemény munkát és szervezést igénylő folyamatot emelte ki, melynek eredményeképpen a beteg gyerekeket "élményterápiás bomba éri", így újra igazán gyereknek érezhetik magukat a táborban. Évente több mint 450 önkéntes aktív közreműködésével valósítják meg táboraikat, ők többfordulós kiválasztáson, majd képzésen vesznek részt.
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány Gyerektelefon című rövid, játékos workshopjába is bekapcsolódhattak az érdeklődők. Páros szituációs gyakorlatok segítségével ismerkedhettek meg a segélyvonalon és az eltűnt gyerekek vonalán leggyakrabban felmerülő kérdésekkel és társadalmi problémákkal. Az önkénteseket foglalkoztató telefonos szolgálat szemléltetni kívánta a látogatóknak a gyakran szakember segítségére szoruló, bántalmazott gyermekek helyzetét.
Az előadásokat a Veszprém megyei Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület Nagyvázsonytól Ankaráig című prezentációjával zárták. Az egyesület már 15 éve szervez szabadidős tevékenységeket és képviseli a fiatalok érdekeit. Nemcsak Magyarországon, hanem számos külföldi országban tevékenykedik: ifjúsági csereprogramok keretében utaztatja tagjait és önkénteseit Európán kívül Afrikába, Közel-Keletre, Dél-Amerikába és Ázsiába is.
forrás: onkentesseg2011.hu és civilkd.hu
Az eredeti cikk (képekkel) ide kattintva található.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése