2011. június 22., szerda

Az ifjúság és a LEADER

Fiatalok, ifjúsággal foglalkozó, kistelepüléseken élő szakemberek és politikai döntéshozók vettek részt a Közép-dunántúli Szövetség az Ifjúságért (KÖSZI) által szervezett partnerség építő találkozón Nagyvázsonyban.
Ifjúsággal foglalkozó, kistelepüléseken élő szakemberek és politikai döntéshozók vettek részt a Közép-dunántúli Szövetség az Ifjúságért (KÖSZI) által szervezett találkozón Nagyvázsonyban. A házigazda a KÖSZI tagszervezeteként a Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület volt. Kandikó Rita, a Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület elnöke és munkatársai, a szervezet önkéntesei látták vendégül a frissen elindult projekt résztvevőit.


A Franciaországból, Romániából (Erdélyből - Bodvaj Egyesület), Szlovákiából és Magyarországról az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület területéről érkezett fiatalokkal foglalkozók, és politikai döntéshozók több napos ismerkedéssel, partnerség építéssel indították útjára  az „Európai tapasztalatcsere, «kérdések a vidéki ifjúságpolitikáról»" címet viselő projektjüket. A több évre tervezett munka során feltérképezik annak a lehetőségeit, hogyan lehet a fiatalokat a kistelepüléseken tartani, illetve tanulmányaik befejezésével a falvakba visszacsábítani. Szeretnék megismerni egymás helyzetét, tapasztalatait, ötleteit, tanulni együtt és egymástól. Az előremutató tervek szerint az elkövetkező években többször találkoznak majd az adott országokból érkező fiatalok egymással. Az ifjúsággal foglalkozók, ifjúságsegítők folyamatos képzése, kitartó munkája és a helyi döntéshozók bekapcsolódása is fontos része a tervezett projektnek.


A résztvevők a több napos kitartó munka során megismerkedtek egymás szervezeteivel, vállalt feladataikkal, megtervezték 2014. júniusáig az egyes országokban megvalósuló programrészeket. Ellátogattak a helyi LEADER csoport három irodájába Sümegre, Balatoncsicsóra és Kapolcsra. Sümegen találkozhattunk döntéshozókkal, polgármesterekkel. Majd bepillantottak a Balatoni Szőlő és Borkultúra Egyesület életébe a Sümegi-vár domboldalán. A vár alá az egyesület egy másik francia szervezettel közösen 16. századi szőlőtőkéket telepített vissza és közösen hozták létre történelmi szőlőültetvényüket. A jelenlévőket Egly Márk, az egyesület vezetője kísérte fel a szőlőtőkék között a domb tetejére, és ismertette a támogatott projekteket, melyek eredményeként megvalósulhattak elképzeléseik. A vendégek Csopakon, természetesen a Balaton partján ismerkedtek meg a Nők a Balatonért Egyesület áldozatos munkájával Szauer Rózsa jóvoltából. Az utolsó estén a térség néhány ifjúsági szervezetének  vezetői is bemutatkoztak Halimbán, ahol a házigazda EJHA Egyesület tagjai Tóbel Jánossal, a település polgármesterével közösen mutatták be a településen megvalósult, folyamatban lévő és a megszámlálhatatlan jövőbeni fejlesztési tervet.A résztvevők részéről rendkívül pozitív visszajelzéseket kaptunk a program végén. A vendégek szerint a magyarországi partnerek magas mércét állítottak a folytatáshoz.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése